Akik régebb óta foglalkoznak a Lyme borreliosis-sal azok tudják, hogy a Lyme-kór tagadása mindig meghaladja az épeszű mértéket.
Kezdődött ott, hogy a nyilvánvaló tünetek ellenére ezt az évezredes betegséget csak az 1970-es években kezdték el részletesen kivizsgálni, és 1982-ben született meg a kór leírása. (Orvosi neve alapítványunk alapítójához, Dr. Bózsik Bélához köthető, aki ezt a II. nemzetközi Lyme kongresszuson javasolta). A legrégebbi mintából kimutatott Borrelia egy éppen Gödöllőn 1884-ben gyűjtött, muzeális kullancsból származik. 100 év telt el…
De 1994-ben már véget is ért ez a „kegyelmi idő”, mert az elhíresült Dearborn konferencián tudatosan átírták a Lyme diagnosztikus kritériumokat, amellyel – tudatában lévén tettük súlyával – szándékosan kizárták a betegek körülbelül felét, az ún „szeronegatív” eseteket.
A 2010-es évek „ajándéka” a Lyme közösség számára a Post Treatment Lyme Disease Syndrome, amelynek definíciója hiányos, ennek ellenére elterjedt, a kezelés után fennmaradó tünetekre utalva (PTLDS). Sokszor használják ezt olyanok is, akik hisznek a „reinfectio”, vagyis újrafertőződés lehetőségében, illetve a kezelés ellenére fennmaradó fertőzésben. De legelterjedtebb azokban az esetekben, amikor az orvos már megadta az irányelvek szerinti kezelést, és a tünetek ennek ellenére fennmaradtak, a szerológiai laboreredmény pedig inkonklúzív, vagy fals reakciónak van titulálva. A PTLDS tehát szimplán a nem sikeres kezelés vagy a fennmaradó (társ)fertőzések szinonimája. Ezt is persze az amerikai kontinensen találták ki, és a biztosítók előszeretettel alkalmazzák minden további beavatkozás elutasítására. Mivel a fogalom kialakulásakor nem volt, és a mai napig sem terjedt el direkt diagnosztikai módszer (bár létezik), amely a tényleges fertőzés kimutatására alkalmas lenne, így a definíció nem tartalmaz objektív mutatót.
És most jött a legújabb: DSCATT: Debilitating Symptom Complexes Attributed to Ticks. Ausztráliában már évtizedek óta tagadják a Lyme-kór létezését, tekintettel arra, hogy eddig nem találtak (nem is nagyon kerestek) olyan kullancsokat, amelyek a fertőzést terjeszthetik. Bár több folyóiratban, többek között Alapítványunk munkatársai is bizonyítékot mutattak be a vándormadarak vérében található humán kórokozó Borrelia törzsekről, amelyek így hordozhatják a kórt kontinenseken keresztül, bár tudjuk, hogy az ausztrálok is utaznak „endémiás” vidékekre, nem, a Lyme-kór nem létezik. A DSCATT már a gyökerénél kezeli a problémát: nincs és nem is volt Lyme-kór, az csak a fejedben van „it’s only in your head”. Csak kullancsoknak tulajdonított tünetek vannak. Vajon hány évtized telik még el, hány millió embert kell még különböző betegségekre (félre)kezelni, mire a Lyme-kór megkapja méltó fontosságát? Közép-Európában az emberek 20,7%-a találkozott már a kórokozóval. Vajon minden ötödik betegnél felmerül legalább a kór lehetősége a kezelőorvosban?
