Harc a Lyme-kórral – Egy orvos rendhagyó életútja

  • 2021 február 24.
  • 1460 megtekintés

Szakmai súlya nem címekben és rangokban, hanem törekvéseiben, kísérleteiben és új módszereiben mérhető.

Nem átlagos pályafutású orvos. Egy sokarcú, alattomos betegség, a Lyme-kór, vagyis Lyme borreliosis kutatója. Szakmai súlya nem címekben és rangokban, hanem törekvéseiben, kísérleteiben és új módszereiben mérhető. Évtizedek óta a kórokozó jobb megismeréséért és a hatékonyabb gyógyításért dolgozik. Dr. Bózsik Béla Pál kutatóorvos a küldetésének élő ember, írja a kepmas.hu.

– Karon ülő gyerekként én túléltem egy tüdőgyulladást, ami akkor csodának számított: a saját szervezetem győzte le a betegséget. Az amerikaiaknak ugyan már volt 1942-ben penicillinjük, de a háború alatt csak gyémántáron lehetett hozzájutni. 1948-ban már Lyme-betegeket is kezeltek penicillinnel Svédországban, Magyarországon viszont csak 1952 után kezdték alkalmazni. Johan Béla, a Közegészségügyi Intézet megteremtője szerzett külföldről penicillingomba-törzset, amelyből aztán elkezdték nálunk is gyártani.

Hol végezte az orvosi egyetemet?

– Tizenkilenc évesen vettek fel a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, akkor költöztem Újdiósgyőrből a fővárosba. Egyetemi éveim alatt folytattam a tájfutást, amit még középiskolás koromban kezdtem.

De ugye nem tájfutás közben fertőződött meg egy kullancstól? Mert ha igen, az kísértetiesen hasonlítana Monspart Sarolta tájfutó világbajnok sorsára…

– Monspart Sarolta a kullancscsípéstől enkefalitiszt, vagyis vírus okozta agyhártyagyulladás kapott, az nem Lyme-kór. Én pontosan nem tudom, mikor kaptam fertőzést. Bükkszentkereszten nyaraltunk – negyvenes éveimben jártam már akkor –, tettem egy rövid sétát este a széles, kitaposott úton, mégis megcsípett egy kullancs. Reggel találtam meg a térdhajlatban, körülötte a piros folt, ami egy idő után terjedt. Ekkor vált egyértelművé a betegségem. Tapasztalatunk szerint a piros folt nem feltétlenül az első fertőzésnél jelentkezik – ezért vagyok bizonytalan a betegség valódi kezdetében.

Az orvosok gyakran arra szakosodnak, ami nekik egészségügyi problémát okoz. Ön a Lyme borreliosis szakértője. A választását befolyásolta, hogy Lyme-kóros lett?

– Ez csak véletlen egybeesés. Az befolyásolt, hogy az Országos Közegészségügyi Intézetben dolgoztam 1974-től 25 éven át. A mi szerológiai laborunk elsősorban a háború utáni időszakban elterjedő szifiliszfertőzések visszaszorítása miatt jött létre. Mind a szifilisz, mind a Lyme borreliosis kórokozója spirochaeta, vagyis spirál formájú baktérium. A szifilisz kórokozója megtámadja az egész szervezetet, a Borrelia viszont ezen felül még hihetetlenül jól alkalmazkodik is az összes megfertőzött élőlényhez, legyen az hideg- vagy melegvérű, hüllő, madár vagy ember. Egyedül a szalamandra immunis vele szemben.

Lyme egy amerikai város neve, ahol hivatalosan először 1976-ban írták le a betegséget, és ma már több mint száz törzsét ismerik. Ha viszont itt, Európában az amerikai indirekt eljárást használjuk a kórkép diagnosztizálására, akkor azzal felderítetlen marad a betegek kétharmada. Sok nagy tudású kollégám felismerte a betegség tüneteit klinikailag, ám a laborvizsgálat ezt gyakran nem erősítette meg, mert nem találtak ellenanyagot a vérben. Csak az esetek harmadában erősítették meg a laboreredmények a Lyme-kór diagnózisát, miközben a tünetek alapján a többi esetben is világos volt, hogy ezzel a fertőzéssel állunk szemben. Feszültséget okozott a szakmán belül, hogy a hagyományos labordiagnosztikai eszközökkel nem lehetett alátámasztani a nyilvánvaló kórképet.

Mit tesz vizsgálhatóvá az ön által kifejlesztett reagens?

– Több szinten hatékony: megakadályozza, hogy az elöregedéssel a vér alakos elemei sérüljenek és zavarják a vizsgálatot. Megvédi a rendkívül sérülékeny, perceken belül elpusztuló és kis-számú kórokozót a megsemmisüléstől. Ugyanakkor elég energiát ad ahhoz, hogy a kórokozók mozgása megmaradjon. A normál koncentrációjú vérben ez a kórokozó olyan kis számban van jelen, hogy nem veszik észre, ez pedig a betegek rossz diagnózisához vezethet. Ezért jött az az ötletem, hogy vegyünk több vért és centrifugálással sűrítsük össze, akkor több lesz benne a kórokozó, és jobban fel lehet ismerni. A mintát az általam kifejlesztett DualDur nevű folyadékkal keverve a vér alakos részeit lefugáljuk, ekkor marad a felszínen a vérplazma. A vérplazma, a reagens és a kórokozó baktérium élő közösséget alkot. A kórokozó viselkedése mikroszkóppal vizsgálható. Mindez a betegség felismerését, a helyes diagnózist szolgálja. Ám sajnos egyetlen főnököm se állt igazán az ésszerűsítéseim mellé, útkereséseimet nyugdíjazásommal „honorálták”.

András fia viszont bekapcsolódott a munkájába. Ritka az apa–fia szakmai együttműködés.

– Ő nem szakmabéli, de azt mondta: „Apa, ezt nem viheted magaddal!” Nem tette hozzá, hogy a sírba, de hát erről volt szó. 2013 óta azon dolgozik, hogy a felfedezéseimet a szakma elfogadja és átültesse a gyakorlatba. Sok ellenérzéssel és nagy ellenállással kell megküzdenünk, hogy ezt a mikroszkópos vizsgálati módszert elfogadják. Ezért nagy jelentőségű, hogy elnyertünk egy uniós pályázatot, így modern eszközökkel rögzíthetjük a mikroszkópos vizsgálati eredményeket, tudományosan bizonyíthatjuk a módszeremet. Ennek a vége felé járunk. A mikroszkópos vizsgálatokat automatizáltuk, a biomatematikai kiértékelésük zajlik most.

Ha rendelkezésükre állnak majd az eredmények, mire számítanak?

– Jó értelemben vett botrányra, mert ez a vizsgálati módszer annyira erőteljes, hogy képes olyan betegeknél is kimutatni a fertőzést, akiknél nincsenek tünetek, vagy antibiotikum-kezelés hatására átmenetileg jobban vannak. És innen kellene továbblépnünk a helyes antibiotikus kezelési mód felé, amely – szemben a ma jellemző terápiás gyakorlattal – a kezelés hosszát a kórokozó generációs ciklusához igazítaná.

Forrás: weborvos.hu