”Úgy éreztem, mintha saját magam rabja lennék”

  • 2021 május 05.
  • 2234 megtekintés

…de a sors jó szakemberhez sodorta…

Egy kellemes nyáresti kikapcsolódásnak indult a szegedi Benkő Ági hétvégi programja, amikor tizenegy évvel ezelőtt elindult egy kerti partira. Amikor hazaért, fürdés után észrevett magán három olyan „anyajegyet”, amelyet eddig még nem látott. Valószínűleg sokat köszönhet annak, hogy akkor ott nem legyintett erre, hanem jobban megvizsgálva a három fekete foltot, rájött: azonnal cselekednie kell.

Rögtön szemet szúrt, hogy ezek kullancsok. Az egyik a bal hátsó térdhajlatomnál, a másik a jobb combom belső felén, a harmadik pedig a bal lágyékomnál volt. Nem haboztam, azonnal kiszedtem mind a három kullancsot, de mint utóbb kiderült az egyiket már későn, mert megfertőzött.

Hogyan derült ez ki?

Egy héttel később a jobb combomon megjelent egy piros folt, nem hasonlított az ismert kokárda formára, de láthatóan egyre nagyobb és vörösebb lett. Először csak olyan 10 centis volt aztán durván nőni kezdett, a végén már majdnem körbe érte az egész combomat.

Elment orvoshoz?

Már az első kis piros foltnál elkezdtem utána olvasni, mi is lehet ez, és azonnal elmentem az ügyeletre a bőrgyógyászhoz. Nyugtatgatott, nem kell aggódni, ezek a kullancsok nem fertőznek. Aztán következő nap, amikor már óriási volt a folt, megint elmentem, még mindig azt mondták, nincs semmi baj, ez biztos nem kullancs csak valami veszélytelen rovarcsípés. Nem hittem neki, tovább böngésztem a netet, és az ott olvasottak alapján még másnap elmentem a szegedi infektológiára. Itt a doktornő ránézett a foltra és azt mondta, meg se kell vizsgálnia, ez Lyme-kór.

Hány nappal a kullancs-csípés után jött ez a diagnózis?

Körülbelül 10 nappal.

Nagy szerencséje volt, hogy ilyen gyorsan rájöttek mi a baj, másoknak sokszor éveket kell várniuk egy pontos diagnózisra… Milyen kezelést kapott?

Három hétig nagy dózisú antibiotikum kúrát írt elő a doktornő, a baj csak az volt, hogy nem készített fel az esetleges mellékhatásokra. Egyik este ugyanis nagyon rosszul lettem, magas volt a vérnyomásom, a pulzusszámom az egekbe szökött, azt hittem meghalok. Mentő vitt a szegedi klinikára, ahol minden értékem negatív lett. Kiderült, pánikrohamom volt, ami később többszőr megismétlődött. Nem tudtam, mindez összefügg-e a kezeléssel vagy a betegségemmel, de azt eldöntöttem, hogy ahhoz az orvoshoz fordulok, aki tapasztalt szakértője a Lyme-kórnak. Ezért Budapestre jöttem és megkerestem Esztó Klára doktornőt. Ő a leleteim és a tüneteim alapján azt mondta, a kezelések hatása is volt, hogy a baktérium az idegrendszeremet is megtámadta, ezért voltak a rosszullétek, ezért volt a pánikroham is.

Végül Budapesten sikerült megtalálni a megfelelő gyógymódot?

Öt évig még nagyon sok idegrendszeri tünetem volt. A pánikrohamok mellett, gyakran voltak depressziós epizódjaim, feledékeny lettem, előfordult, hogy nem találtam a szavakat, nem tudtam felfogni, hogy mit olvasok, az írásom is nagyon csúnyán megromlott. Azt éreztem, mintha a testem és a lelkem különvált volna, mintha saját magam rabja lennék. Borzasztó rossz érzések voltak ezek. Persze mindeközben rendszeresen kezeltek. Nagyon sokfajta gyógyszert kaptam, több, mint egy tucat kúrát csináltam végig. Hatásosak lehettek, mivel, ha nagyon ritkán vannak is rossz napjaim, hat éve nagyjából tünetmentes vagyok.

Megváltoztatta az életét a betegség?

Tulajdonképpen nem nagyon. Talán egy kicsit egészségesebben élek, hiszen tudom, hogy az immunrendszeremet támogatni kell. Nem kellett feladnom a munkámat sem, a főnököm nagyon megértő volt. Nekem szerencsém volt, tudom, más Lyme-betegeknek sokkal nehezebb ez az egész. Sokáig nem tudják, mi a bajuk, csak járják az orvosokat, akik szintén nem jönnek rá a valódi betegségre, de beskatulyázzák őket, hogy hisztisek, szorongóak, hipochonderek. Pszichiáterhez küldik őket, kedélyjavítókat szedetnek velük. Ez borzasztó.

Mit tanácsolna nekik?

Hogy ne adják fel! Keressék meg Esztó doktornőt! Bízzanak benne, mert ő a megmentőnk!

Forrás: weborvos.hu