Bevezetés
A Lyme-kórt a Borrelia burgdorferi sensu lato komplex tagjai okozzák, és ez a leggyakoribb vektorok által terjesztett bakteriális fertőzés az északi féltekén. A betegség klinikai megjelenése sokrétű: a jellegzetes erythema migrans kiütéstől kezdve az ízületi, idegrendszeri és kardiovaszkuláris manifesztációkig terjedhet. Az utóbbi években egyre több kutatás vizsgálja, hogy a fertőzés – közvetlenül vagy közvetve – hogyan befolyásolja a szervezet mikrobiomját, különösen a bélben és a bőrön.
A mikrobiom az emberi szervezetben élő több billió mikroorganizmus összessége, amely kulcsszerepet játszik az immunrendszer szabályozásában, az anyagcsere-folyamatokban és a kórokozók elleni védekezésben. A mikrobiom összetételének változását (diszbiózist) számos kórállapottal hozták összefüggésbe, például gyulladásos bélbetegségekkel, metabolikus szindrómával vagy autoimmun rendellenességekkel. A Lyme-kór esetében is egyre több adat utal arra, hogy a fertőzés, valamint annak antibiotikus kezelése jelentős mikrobiom-változásokat idéz elő, amelyeknek klinikai következményei lehetnek.
Humán vizsgálatok: mikrobiom-változások Lyme-fertőzésben
Humán vizsgálatok kevésbé állnak rendelkezésre, de néhány klinikai tanulmány beszámolt arról, hogy Lyme-fertőzésben szenvedő betegeknél eltérések figyelhetők meg a bélflóra összetételében. A leggyakoribb jelenség a hasznos baktériumok arányának csökkenése, míg bizonyos opportunista fajok relatív túlszaporodása.
Ezek a változások gyakran együtt járnak a bél barrier-funkciójának károsodásával, amely fokozott antigénterhelést és szisztémás gyulladásos válaszreakciót eredményezhet. A humán adatok alapján a Bacteroides nemzetség visszaszorulása és a Firmicutes törzs egyes tagjainak (pl. Blautia) túlsúlya jellemző, ami összhangban áll más gyulladásos állapotokban tapasztalt mikrobiom-mintázatokkal.
Egyes kutatók felvetették, hogy probiotikumok vagy prebiotikumok alkalmazása segíthet a mikrobiom helyreállításában a fertőzés vagy az antibiotikus kezelés alatt és után, azonban ezek hatékonyságát Lyme-betegek esetében még nem vizsgálták nagy klinikai vizsgálatok.
Állatkísérletes modellek: mechanizmusok feltárása
Bél-mikrobiom változásai
A humán adatok mellett különösen értékesek az állatkísérletes modellek, mivel kontrollált körülmények között vizsgálhatók a fertőzés és a kezelés hatásai. Egy 2025-ben publikált vizsgálatban rhesus makákókat fertőztek Borrelia burgdorferi-vel, majd egy részük antibiotikumot kapott, míg másik részük kezeletlen maradt.
Az eredmények szerint a fertőzés önmagában is mikrobiom-változásokat idézett elő, többek között a butirát-termelő baktériumok csökkenését és az immunválasz modulációját. A fertőzött és kezelt állatokban a hatások összeadódva jelentkeztek, vagyis mind a fertőzés, mind a kezelés hozzájárult a diszbiózis kialakulásához.
Humán következtetések
A Lyme-kór és az annak következtében kialakuló autoimmun válasz gyakran támadja meg az idegrendszert. Ez a bélcsatornát beidegző paraszimpatikus idegrostokra is igaz, amelyek a bél-agy tengely elemeiként a többek között a bélperisztaltikát szabályozzák. Az idegrostok által okozott görcsök lelassítják vagy éppen rendszertelenné teszik a széklet áthaladását. Ennek következtében a táplálék emésztése megváltozik, így akár a vékonybél vagy a többi bélszakasz mikroflórája is megváltozhat. A vékonybél esetében a béltartalom áthaladási sebességének csökkenése akár kóros felülfertőzéseket okozhat az ott jelenlévő limitált mennyiségű és diverzitású hasznos baktériumokat kiszorítva (kontaminált vékonybél szindróma, SIBO), illetve az egészséges bélszakaszok esetében is okozhat mennyiségi eltolódásokat a normál bélflóra baktériumai között, így akár közvetve befolyásolva a táplálkozás hatásait (pl. fogyás-elhízás, tápanyaghiány).
A SIBO egy relatíve új fogalom, amelynek laboratóriumi vizsgálata csak az elmúlt években nyert teret, így kevés vizsgálat elérhető a Lyme-kór és a vékonybél fertőzéseinek, egyensúlyromlásának kapcsolatáról. A legfrissebb publikációk a vártnál vagy eddig mértnél jelentősen nagyobb SIBO prevalenciáról tesznek említést. Annak ellenére, hogy egyre gyakrabban tapasztalják a Lyme-kórt kezelő orvosok is ezt a jelenséget, az egyetlen erre vonatkozó klinikai kutatás nem igazolta a Lyme-kórral diagnosztizált betegek között a SIBO magasabb prevalenciáját. Fontos viszont, hogy a SIBO nem egy önálló ok, hanem egy okozat, amelynek a társult faktorai között szerepel a csökkent immunitás, a megváltozott bélmozgás (gastroparesis, intesztinális pszeudoobstrukció), a hipotireoidózis és a fertőzés, amelyek a Lyme-kórban is fennálló tényezők.
A bél-mikrobiom megváltozása tehát egy soktényezős folyamat, amely a Lyme-kórban egy várható következmény. Így a kezelés hatékonysága és a tünetek enyhítése érdekében javasolt egy komplex bélflóra-kivizsgálás, amely a gombák, paraziták, a kommenzális és a fertőző baktériumok mennyiségi vizsgálatát, a kórokozó baktériumok tenyésztését és antibiotikum-érzékenységét, a hasznos bélbaktériumok arányát, valamint a bélfal áteresztőképességét is vizsgálja. Különösen ajánlott ezt elvégezni olyan esetekben, amikor a páciens ismételt kezelésnek lesz alávetve.
A bőr-mikrobiom szerepe
A bőr a Lyme-fertőzés elsődleges bejutási kapuja. Egy 2023-as in vitro tanulmányban Baquer és munkatársai vizsgálták, hogyan reagálnak a humán keratinociták és fibroblasztok a bőr commensalis baktériumaira, amikor azok együtt vannak jelen Borrelia komponensekkel.
Az eredmények azt mutatták, hogy a bőrön élő baktériumok – például Staphylococcus epidermidis, Corynebacterium striatum és Cutibacterium acnes – Borrelia komponensek jelenlétében képesek fokozni a gyulladásos citokinek (IL-8, CXCL1, MCP-1) termelődését. Ez arra utal, hogy a bőr-mikrobiom aktívan befolyásolja a szervezet első immunválaszát a Borrelia behatolásakor, és így szerepe lehet a fertőzés kimenetelében.
Antibiotikumok hatása a mikrobiomra Lyme-kezelés során
A Lyme-kór terápiája elsődlegesen széles spektrumú antibiotikumokon alapul. A leggyakrabban alkalmazott szerek közé tartozik a doxiciklin, az amoxicillin, a cefuroxim és a súlyosabb esetekben a ceftriaxon. Bár ezek a készítmények hatékonyan eliminálják a Borrelia baktériumokat, alkalmazásuk egyben jelentős hatással lehet a gazdaszervezet mikrobiomjára is.
Számos vizsgálat kimutatta, hogy már néhány hétig tartó antibiotikum-terápia is drámaian csökkentheti a bél mikrobiális diverzitását. Az antibiotikumok különösen érzékenyen érintik a gyulladáscsökkentő rövid szénláncú zsírsavakat, például butirátot termelő baktériumokat (pl. Faecalibacterium prausnitzii, Roseburia fajok). E baktériumok eltűnése hosszabb távon emésztőrendszeri panaszokhoz, fokozott béláteresztéshez és a gazdaszervezet immunrendszeri működésének változásaihoz vezethet.
Egy 2025-ös állatkísérletben Napier és Messaoudi munkacsoportja antibiotikumokkal kezelt rhesus makákókat vizsgált, és kimutatta, hogy az antibiotikum-kezelés önmagában is jelentősen csökkentette a bél butirát-termelő mikroorganizmusainak számát, miközben fokozta a gyulladásos jelátvitelt. Ez az eredmény rávilágít arra, hogy a Lyme-terápia mellékhatásaként kialakuló diszbiózis önálló rizikófaktort jelenthet a későbbi egészségügyi problémák szempontjából.
Külön említendő, hogy egyes, a bélflórát megfertőző baktériumok toxint is termelhetnek, amelyek antibiotikum hatására fokozzák a toxintermelést, így számolni lehet a vese vagy a máj érintettségével (pl. Shiga-toxint termelő baktériumok).
Klinikai és kutatási következmények
A jelenlegi adatok alapján a Lyme-kór és a mikrobiom kapcsolata több szinten érvényesül:
- Antibiotikum-hatás – a standard terápia drasztikusan átalakítja a bélflórát, különösen a hasznos butirát-termelő közösségeket.
- Fertőzés-hatás – a Borrelia önmagában is képes befolyásolni a bél mikrobiális ökoszisztémáját.
- Bőr-mikrobiom szerepe – a fertőzés korai fázisában a bőrflóra fokozhatja a gyulladásos választ.
Ezek a tényezők együttesen hozzájárulhatnak a Lyme-kór klinikai sokszínűségéhez és a betegség szisztémás következményeihez. Ugyanakkor számos kérdés nyitott: nem tudjuk pontosan, hogy a mikrobiom-változások mennyiben járulnak hozzá a klinikai tünetekhez, illetve hogyan lehetne terápiásan befolyásolni ezeket a folyamatokat.
A jövőbeni kutatásoknak érdemes a következő területekre összpontosítaniuk:
- a mikrobiom helyreállítását célzó intervenciók (probiotikumok, prebiotikumok, étrendi beavatkozások) vizsgálata;
- hosszú távú humán követéses vizsgálatok, amelyek tisztázzák a fertőzés és a kezelés utáni mikrobiom-rekonstitúció folyamatát;
- a bőr-mikrobiom és a fertőzés kimenetele közötti összefüggések feltárása.
Összegzés
A Lyme-kór és a mikrobiom közötti kapcsolat tehát összetett és több tényező által meghatározott. Az antibiotikum-terápia és maga a fertőzés is jelentős változásokat okoz a bélflórában, ami hosszú távon hatással lehet a gazdaszervezet immunrendszeri működésére és egészségi állapotára. Emellett a bőr-mikrobiom a fertőzés korai szakaszában aktívan részt vesz a gyulladásos válasz alakításában. Bár a klinikai következmények pontos megértése további vizsgálatokat igényel, a jelenlegi adatok rávilágítanak arra, hogy a mikrobiom szoros összefüggésben áll a Lyme-kór patogenezisével.
Források:
(C) Lyme Borreliosis Alapítvány
