Egy nagyon becsületes, nyugdíjas házorvos rokonnal beszélgettem, aki készül az élete végén rendbe tenni a dolgait. Ez a kérdés is mindig felmerül benne: nem volt-e túlságosan is részrehajló, nem adott-e túl sokszor Lyme-kór diagnózist?
Több évtizedes pályafutása során talán néhány tíz, esetleg száz körüli betegét kezelte Lyme-kórra. Egy 2 és 4 ezer közötti betegszámú praxisnál ez nem túl nagy szám.
Ismerte Dr. Bózsik Bélát, aki rendszeresen adta át neki a Lyme-orvosoktól és a tudományos cikkekből származó információkat a betegség prevalenciájáról, a tünetekről, és a megváltozott életekről (kezelés előtt negatívan-debilitálóan, kezelés után pedig csodálatosan). Ezért merül fel benne néha a kérdés: Nem volt-e túl „részrehajló” a Lyme-kórral szemben? Hiszen akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát.
Jó, elismerem, a képen itt egy csavar van, amit a nem túl technikai érzékű felhasználó éppen kalapáccsal készül beütni saját térdébe.
De gondoljunk arra, hogy ha nincs éppen csavarhúzónk, akkor egy elég célzott ütéssel be tudnánk verni ezt a csavart is. Ha viszont túl nagyot ütünk, akkor végleges károsodás lesz belőle.
A csattanó: az idős háziorvos, aki az esetek többségében gyógyulást hozott a Lyme-kezeléssel, mindig azt válaszolja magának, amit korábbi kollégáinak, feletteseinek:
„Rendben van, én esetleg kezelek egy olyan beteget, akinek nem a megállapított fertőzéstől vannak a tünetei, de ti, ti hogy számoltok el a lelkiismeretetekkel, hogy nem kezeltetek egy olyan beteget, akinél javulást hozott volna?”
És akkor még csak sejtettük, a Lancet publikáció évekkel később már 10% körüli prevalenciát becsült a Lyme-kórra Magyarországon (ez a fertőzöttek aránya, nem a betegeké), 2020 óta a publikációk már 20,7%-os szeroprevalenciát igazolnak Közép-Európára. A kumulált betegszám pedig 10% körül van. (adatok itt).
Tehát szabad gondolni a Lyme-kórra, ha a tünetek egyeznek, ha a labor nem is igazolja, minden ötödik betegnél!
(C) Lyme Borreliosis Alapítvány
