A Lyme-kór területén sajnos egyre inkább elterjedtek az IgM/IgG alapú „gyorstesztek”. „Nesze sánta, itt egy púp”, mondják a gyártók a Lyme-kór diagnosztika ügyének. Tetézik a problémát.
Az egészről az egyszeri építési vállalkozó jut eszembe, aki közli az ügyféllel, hogy nálunk kérem szépen a megbízhatóság, a határidő és az olcsóság a hívószavak. A kedves ügyfél ezek közül választhat kettőt amit teljesítünk.
Valahol tudjuk, hogy lehetetlen olcsón jót pontosan megkapni, de mégis reménykedünk.
Az egészségünk talán fontosabb annál, de mégis, hát olyan jól mutat, szépek az adatok, amiket az útmutatóban közölnek.
És ezzel vesszük meg, pár ezer forintért, a hamis bizonyosságot, ami később szinte mindig drágább lesz. Egy elszalasztott esélyt a korai fertőzés kezelésére az életminőségben, a munkából való kiesésben, az egészségügyi költségekben kell megfizetni. Nem azt mondom, hogy vegyünk tesztet egymillióért, de a laboratóriumi szerológiai alapú tesztelés eleve nem találja meg a valós betegek több mint felét. Ennek a sántának adnak még egy púpot azzal, hogy a tesztelési módszert kiviszik egy olyan rendszerbe, amitől jobb biztosan nem lesz. A valós környezetben született eredmények alapján a legjobb gyorstesztek szenzitivitása sem jobb mint 20%. A szelektíven kiválasztott mintákon persze lehet elérni kiváló eredményeket, mutatni lehet a szinte hihetetlen 90% fölötti eredményeket. De ha mindez így lenne igaz a valóságban, akkor a laboratóriumi környezetben elvégzett valódi szerológiai tesztek is teljesen megbízhatók lennének, és akkor nem lenne benne minden cikkben második mondatként „a szerológiai tesztek nem megbízhatók a betegség egyes fázisaiban”, és az EU Parlament állásfoglalásában: „a Lyme-kór a klinikai diagnózisra épül”
A különböző Lyme-tesztekről, az azokból kiolvasható információkról részletesen itt írtunk.
(C) Lyme Borreliosis Alapítvány
