Nem minden idegrendszeri Lyme-kór egyforma – ezt mutatja a liquor

  • 2026 szeptember 17.
  • 1752 megtekintés

405 beteg adatait elemző szlovén kutatás pontos képet ad arról, hogy a Lyme-neuroborreliosis három fő klinikai formája mennyire eltérően érinti a gerincvelői folyadékot (liquort). Az eredmények segíthetnek megérteni, miért különbözik ennyire a betegség lefolyása és súlyossága betegről betegre.

A kutatást végezték: Katarina Ogrinc, Petra Bogovič, Andrej Kastrin, Eva Ružić-Sabljić és Franc Strle

Három arc, egy betegség

A Lyme-neuroborreliosis (LNB), a Lyme-kór idegrendszeri megjelenési formája, Európában jellemzően háromféle klinikai kép valamelyikében jelentkezik: meningoradiculoneuritis (más néven Bannwarth-szindróma), amelyre erős, ideggyöki eredetű fájdalom jellemző, esetenként agyidegtünetekkel (pl. arcidegbénulással) kísérve; cranialis neuritis, amikor önmagában jelentkezik agyidegtünet (leggyakrabban egyoldali arcidegbénulás), ideggyöki fájdalom nélkül; és az erythema migrans-hoz (a Lyme-kór jellegzetes bőrtünetéhez) társuló agyhártyagyulladás (EM-meningitis).

Bár e három forma klinikai jellemzői jól ismertek, eddig kevéssé volt szisztematikusan feltérképezve, hogy a gerincvelői folyadék (liquor) gyulladásos eltérései mennyiben különböznek közöttük – és hogy ezek az eltérések hogyan alakulnak a tünetek fennállásának idejétől függően.

A vizsgálat

A szlovén kutatócsoport egyetlen centrumban, 2005 és 2025 között kezelt 405, igazolt korai LNB-ben szenvedő beteg adatait dolgozta fel retrospektív módon. Tizenhárom rutin liquorparamétert (köztük a sejtszámot, a fehérje- és albuminszintet, valamint az IgM- és IgG-antitest-szinteket) hasonlítottak össze a három klinikai forma között, és vizsgálták azt is, hogyan alakulnak ezek az értékek a neurológiai tünetek fennállásának idejétől függően.

Mit mutatnak a számok?

A 405 beteg közül 274-en (68%) Bannwarth-szindrómával, 82-en (20%) cranialis neuritisszel és 49-en (12%) EM-meningitisszel kerültek a vizsgálatba. A Bannwarth-szindrómás betegek szignifikánsan idősebbek voltak (medián életkor 61 év, szemben a másik két csoport 47, illetve 48 évével), és jóval hosszabb ideje álltak fenn náluk a tünetek a liquorvizsgálat idejére (medián 24 nap, szemben a 10-10 nappal a másik két formánál).

A liquoreltérések mértéke szoros összefüggést mutatott a klinikai formával: minél kifejezettebb volt az ideggyöki érintettség, annál erősebb volt a liquorban mérhető gyulladás. A gerincvelői folyadék fehérvérsejtszáma – amely a gyulladás egyik legalapvetőbb jelzője – Bannwarth-szindrómában medián 157 sejt/µl volt, cranialis neuritisben 66 sejt/µl, EM-meningitisben pedig mindössze 37 sejt/µl (minden párosított összehasonlításban p<0,001 a Bannwarth-szindróma javára). Ugyanezt a mintázatot – a legkifejezettebbet Bannwarth-szindrómában, a legenyhébbet EM-meningitisben – követte a liquor fehérjeszintje, valamint az IgM- és IgG-antitestek szintje is.

A borrelia elleni antitestek jelenléte is hasonló gradienst mutatott: a szérum borrelia-IgG pozitivitása 93% volt Bannwarth-szindrómában, 79% cranialis neuritisben és 61% EM-meningitisben. A liquortenyésztés – vagyis a kórokozó közvetlen kimutatása – összességében alacsony arányban (a minták 10%-ában) volt pozitív, itt a három forma között nem volt jelentős különbség.

Ha az antitest-pozitivitást klinikai forma szerint bontjuk le (3. ábra), érdekes, formaspecifikus aszimmetria rajzolódik ki a szérum- és a liquor-antitestek között. IgM esetében a liquor-pozitivitás meghaladta a szérum-pozitivitást Bannwarth-szindrómában (73,4% vs. 51,1%) és cranialis neuritisben (58,5% vs. 46,3%) is – vagyis az intrathecalis (liquorban zajló) IgM-termelés gyakran akkor is jelen volt, amikor önmagában a szérumvizsgálat negatív vagy bizonytalan eredményt adott volna. EM-meningitisben ugyanakkor éppen fordított volt a mintázat: itt a szérum-IgM volt gyakrabban pozitív, mint a liquor-IgM (53,1% vs. 40,8%), összhangban azzal, hogy ennek a formának általában enyhébb az intrathecalis immunválasza. Az IgG hasonló mintázatot mutatott: Bannwarth-szindrómában (93,1% vs. 90,9%) és cranialis neuritisben (79,3% vs. 80,5%) a szérum- és liquor-pozitivitás magas és egymáshoz közeli volt, EM-meningitisben azonban a szérum-IgG ismét jóval gyakrabban volt pozitív, mint a liquor-IgG (61,2% vs. 49,0%). Ezek a számok jól szemléltetik, miért nem elegendő önmagában a szérum-szerológiára hagyatkozni – különösen a korai, IgM-domináns Bannwarth-szindróma esetén –, és miért marad kulcsfontosságú a liquorvizsgálat a biztos diagnózishoz, ugyanakkor azt is mutatják, hogy az intrathecalis antitestválasz mértéke klinikai formánként jelentősen eltérhet.

Érdekes megfigyelés, hogy a liquorértékek időben is jellegzetesen alakultak: a sejtszám, a fehérje- és az albuminszint a tünetek kezdetétől számított első 4 hétben folyamatosan emelkedett, majd platóra állt, míg az IgM- és IgG-antitestek szintje valamivel később, a 6. hét körül érte el a csúcsot. Minél tovább álltak fenn a tünetek a liquorvizsgálat előtt, annál magasabb volt a lymphocytaarány és az antitestszint – ez arra utal, hogy a liquorlelet nem egy pillanatfelvétel, hanem egy időben zajló folyamat egy adott pontja.

2. ábra: A liquor fehérvérsejtszáma (medián) a három klinikai forma szerint. A fehérje- és antitestszintek hasonló mintázatot mutattak.

 

3. ábra: Szérum vs. liquor antitest-pozitivitás, IgM és IgG, klinikai forma szerinti bontásban.

 

Mit jelent ez a gyakorlatban?

A vizsgálat legfontosabb üzenete, hogy a korai európai Lyme-neuroborreliosis nem egyetlen, egységes betegségkép, hanem egy klinikai spektrum, amelynek formái mennyiségileg is eltérnek az idegrendszeri gyulladás és a vér–agy gát károsodásának mértékében: a Bannwarth-szindróma jár a legkifejezettebb, az EM-meningitis pedig a legenyhébb liquoreltéréssel.

Mivel a liquorértékek a betegség első heteiben–hónapjaiban jelentősen változnak, a lumbálpunkció (liquorvétel) időzítése a tünetek kezdetéhez képest számít az eredmények értelmezésekor – ez is alátámasztja a korai diagnosztikai kivizsgálás jelentőségét. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy az egyes betegek értékei között jelentős az átfedés a három forma között, vagyis a liquorlelet önmagában nem alkalmas arra, hogy egy adott beteg klinikai formáját biztosan megállapítsuk belőle – inkább azt segít megérteni, miért alakulhat ilyen sokféleképpen a betegség lefolyása.

A napi diagnosztika szempontjából figyelemreméltó, hogy a Lyme neuroborreliosis számos országban kötelezően előírt labordiagnosztikai kritériuma, a vérsavó-liquor párok egyidejű pozitivitása, bizonyos csoportokban nem éri el az 50%-os arányt sem. Tehát sem a LNB megerősítésére, sem annak egyértelmű kizárására nem alkalmas.   

FORRÁS ÉS TOVÁBBI OLVASNIVALÓ

Ogrinc K, Bogovič P, Kastrin A, Ružić-Sabljić E, Strle F. Cerebrospinal fluid profiles across clinical manifestations of early European Lyme neuroborreliosis. Open Forum Infectious Diseases, 2026. doi:10.1093/ofid/ofag555 — © A szerző(k), 2026. Kiadja az Oxford University Press az Infectious Diseases Society of America (IDSA) és a HIV Medicine Association (HIVMA) megbízásából. Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivs 4.0 International (CC BY-NC-ND 4.0) licenc.

Ez a cikk a fenti, lektorált tudományos közlemény alapján készült, közérthetőbb megfogalmazású szakmai összefoglaló. Nem helyettesíti az orvosi tanácsadást; kezeléssel és diagnózissal kapcsolatos kérdésekben forduljon kezelőorvosához.

(C) Lyme Borreliosis Alapítvány