A Lyme-neuroborreliosis (LNB) az idegrendszer bakteriális fertőzése, amelyet a Borrelia burgdorferi sensu lato (B. burgdorferi s.l.) komplex spirochétái okoznak, és amelyet az Ixodes nemzetségbe tartozó kemény kullancsok csípése terjeszt¹. Az egyes országok adatai szerint az incidencia megközelítőleg 3,2–6,3 eset 100 000 főre évente (szerk.: ez a jelentett eseteken alapszik, ami a nehezített diagnosztika miatt jelentősen alulmúlja a valós esetek számát), így az LNB az idegrendszer egyik leggyakoribb bakteriális fertőzése Európában. Az LNB széles spektrumú neurológiai klinikai tüneteket okozhat, de leggyakrabban szubakut, fájdalmas meningoradiculitis formájában jelentkezik, amelyben a fájdalom a gerincből a nyakba, a végtagokba, a mellkasba vagy a hasba sugárzik, lymphocytás meningitis és/vagy koponyaideg-károsodások (például nervus facialis paresis) kíséretében. Amennyiben a megfelelő antibiotikus kezelést a betegség korai szakaszában alkalmazzák, az LNB hosszú távú prognózisa kedvező. A kezelés késedelme azonban fokozott kockázattal jár a maradványtünetek és a hosszú távú következmények kialakulása szempontjából. Azokban az országokban, ahol az LNB-t endémiásnak tekintik, a neurológiai tünetek kezdetétől a diagnózisig eltelt átlagos idő általában körülbelül 3 hét, és ez az érték az elmúlt négy évtizedben nem változott.
A diagnosztikai késedelem oka többtényezős. A tünetek átfedése más, gyakoribb betegségekkel, valamint az a tény, hogy az LNB-ben szenvedő betegeknek csupán körülbelül 40%-a számol be kullancscsípésről, és csak 25%-uk említi a klasszikus bőrtünet, az erythema migrans előfordulását, csökkenti annak valószínűségét, hogy az orvosok és a betegek differenciáldiagnosztikai lehetőségként számításba vegyék az LNB-t, különösen arcidegbénulás hiányában.
Ugyanakkor még akkor is, ha az LNB klinikai gyanúja korai stádiumban felmerül, jelenleg cerebrospinális folyadék (CSF) vizsgálata szükséges a diagnózis felállításához. A lumbálpunkció kellemetlen és költséges beavatkozás, amely gyermekek esetében kórházi ellátást és általános érzéstelenítést igényelhet. A kórokozó közvetlen kimutatása (B. burgdorferi s.l.) polimeráz láncreakcióval (PCR), tenyésztéssel vagy ezek kombinációjával továbbra is rendkívül alacsony érzékenységű mind vérben, mind CSF-ben, annak ellenére, hogy az elmúlt években számos kísérlet történt a módszerek és technikák fejlesztésére. Továbbá az LNB-ben a szerológiai válasz a betegség korai szakaszában nem detektálható, és az antitestek a sikeresen kezelt fertőzések teljes gyógyulása után hónapokig vagy akár évekig is emelkedettek maradhatnak, ami lehetetlenné teszi a korábbi és az aktuális fertőzés elkülönítését. Emellett a vérben kimutatott B. burgdorferi s.l.-specifikus IgG és IgM szintek gyengén jelzik előre az idegrendszeri érintettséget.
Ezért a diagnosztikai késedelem csökkentése érdekében egyértelmű az új diagnosztikai eszközök iránti igény. Különösen nagy értéket képviselnének a véralapú diagnosztikai tesztek, mivel ezek egyrészt csökkenthetnék a diagnosztikai késedelmet, másrészt kevésbé invazív alternatívát nyújtanának.
(C) Lyme Borreliosis Alapítvány
