A Lyme-kór a Borrelia burgdorferi sensu lato komplex által okozott, kullancsok útján terjedő bakteriális fertőzés, amely jellegzetesen multiszisztémás érintettséggel is járhat. A betegség neurológiai manifesztációi a kórlefolyás bármely szakaszában megjelenhetnek és klinikailag igen heterogén képet mutatnak. A tapintásérzékelés zavara – beleértve a bizsergést, zsibbadást és érzéskiesést – a perifériás idegrendszeri érintettség egyik leggyakoribb, ugyanakkor gyakran alulértékelt megnyilvánulása.
A tapintásérzékelés normális működése az afferens érzőrostok, a perifériás idegek, a hátsó gyökök, a gerincvelő felszálló pályái és a szenzoros kéreg integrált működését igényli. A Lyme-kór során ezek közül több szint is érintett lehet, részben közvetlen bakteriális invázió, részben immunmediált gyulladásos mechanizmusok révén. Ennek következtében az érzészavarok megjelenése nem egységes, hanem változó lokalizációjú, intenzitású és időbeli lefolyású lehet.
A betegek által leggyakrabban említett panasz a bizsergő, „tűszúrásszerű” érzés, amelyet paresztéziának nevezünk. Ez az érzés jellemzően intermittáló, gyakran migráló jellegű, és nem feltétlenül követ dermatomális lefutást. Klinikai megfigyelések szerint a paresztéziák leggyakrabban a végtagok disztális részein jelentkeznek, különösen a kéz- és lábujjak területén, de előfordulhatnak törzsi vagy arcfelszíni lokalizációban is. A jelenség hátterében leggyakrabban a kis- és közepes átmérőjű érzőrostok funkcionális zavara áll.
A zsibbadás, vagyis a csökkent tapintásérzékelés (hipoesztézia) gyakran a paresztéziák progressziójaként jelenik meg, és már objektíven is kimutatható szenzoros deficitet jelez. Neurológiai vizsgálat során ilyenkor csökkent fájdalom-, hő- vagy vibrációérzékelés észlelhető, amely gyakran szimmetrikus, „kesztyű–zokni” eloszlást mutat. Ez a mintázat a Lyme-kórhoz társuló axonális perifériás neuropátiára jellemző, amely elsősorban a hosszú idegrostok érintettsége miatt alakul ki.
Az érzéskiesés (anesztézia vagy súlyos hipoesztézia) a szenzoros pályák jelentősebb károsodására utal, és rendszerint a betegség későbbi szakaszában jelenik meg. Krónikus idegrendszeri érintettségű Lyme-kóros betegek esetében dokumentálták, hogy az érzéskiesés nemcsak a felszínes tapintásra, hanem a mélyérzésre is kiterjedhet, ami bizonytalan járáshoz, proprioceptív zavarhoz és elesésekhez vezethet. Ezek a tünetek különösen idősebb betegeknél bírnak nagy klinikai jelentőséggel.
A tapintásérzékelési zavarok patofiziológiája Lyme-kórban összetett. A Borrelia spirochéták neurotrop tulajdonságúak, és képesek az idegszövetekben perzisztálni. Emellett a fertőzés során kialakuló gyulladásos citokinválasz és autoimmun folyamatok is hozzájárulnak az idegkárosodáshoz. Szövettani és elektrofiziológiai vizsgálatok igazolták, hogy a Lyme-kórhoz társuló neuropátiák gyakran axonális jellegűek, ritkábban demyelinizáló mintázatot mutatnak, ami megkülönbözteti őket például a Guillain–Barré-szindrómától.
Külön entitást képez a Lyme meningoradiculitis (Bannwarth-szindróma), amelyben az ideggyökök gyulladása dominál. Ebben az esetben a tapintásérzékelési zavarok gyakran dermatomális eloszlásúak, és kifejezett radikuláris fájdalommal társulnak. A betegek égő, nyilalló fájdalomról, valamint az érintett területen kialakuló zsibbadásról vagy érzéskiesésről számolnak be. Ez az állapot különösen Európában gyakori, ahol a Borrelia garinii domináns szerepet játszik a Lyme-kór idegrendszeri szövődményeinek kialakulásában.
A diagnosztika során a tapintásérzékelési zavarok értékelése komplex megközelítést igényel. A részletes anamnézis és neurológiai vizsgálat mellett fontos szerepe van az elektrofiziológiai vizsgálatoknak, mint az idegvezetési sebesség mérése és az elektromiográfia. Ezek segítenek elkülöníteni a Lyme-kórhoz társuló neuropátiát más, gyakori okoktól, például diabetes mellitus, alkoholtoxicitás vagy vitaminhiány okozta idegkárosodástól.
Terápiás szempontból a megfelelő antibiotikus kezelés alapvető jelentőségű. A tapintásérzékelési zavarok gyakran lassan javulnak, és a tünetek regressziója heteket vagy hónapokat vehet igénybe még sikeres antibiotikus kezelés mellett is. Fontos hangsúlyozni, hogy a perzisztáló paresztéziák nem feltétlenül aktív fertőzés jelei, hanem maradványtünetek is lehetnek.
Összefoglalva elmondható, hogy a Lyme-kórhoz társuló bizsergés, zsibbadás és érzéskiesés a perifériás és centrális idegrendszeri érintettség gyakori és klinikailag jelentős megnyilvánulásai. Ezek a tünetek nemcsak a betegek életminőségét rontják, hanem fontos diagnosztikus jelzések is, amelyek a Lyme-kór idegrendszeri érintettségének irányába terelik a klinikai gondolkodást. A korai felismerés és a célzott antibiotikus kezelés kulcsfontosságú a maradandó idegkárosodás megelőzésében, ezért a tapintásérzékelési zavarok alapos kivizsgálása elengedhetetlen Lyme-kór gyanúja esetén.
Források:
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/2168778/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/1310529/
(C) Lyme Borreliosis Alapítvány
