Diagnosztikai nehézségek a Lyme borreliosis igazolásában

  • 2020 december 15.
  • 40 megtekintés

Minél krónikusabbak a problémák, annál kisebb eséllyel tudnak kimutatni antitesteket, immunválaszt.

Megdöbbentő adat: mintegy hetven százalékban nem mutatkozik Lyme-folt azoknál, akiket kullancs csípett meg. Csak az érintettek harminc százalékának van foltja – ők szerencsések abból a szempontból, hogy legalább szembesülnek a ténnyel.

„A diagnosztikában a legnagyobb nehézséget a laborháttér jelenti, ugyanis az ELISA-tesztek az eseteknek csak 30–50 százalékában tudnak segíteni, másképpen fogalmazva: több mint 50 százalékban nem segítenek!” – magyarázza dr. Kolbenheyer Erik belgyógyász-, gasztroenterológus-, családorvos-, foglalkozás-egészségügyi szakorvos, a hagyományos kínai orvoslás doktora, aki érintettsége miatt vált a Lyme borreliosis alapos ismerőjévé. Mint mondja, a jelen eljárásrendben elsőként kell alkalmazni az ELISA-tesztet, aminek az érzékenysége, precizitása szegényes, ezért nem szabad megállni, ha klinikai gyanúja van az orvoskollégáknak. Százszázalékos teszt nincs, szögezi le, majd elmondja, miért javasolja a további kutakodást:

„Azt kell végiggondolni, hogy a rutin laborvizsgálatok során nem magát a kórokozót mutatjuk ki, hanem az emberi szervezetben kiváltott immunválaszt keressük. Az eredményesség két dologtól függ: attól, hogy milyen metodikát alkalmazunk, illetve, hogy minél krónikusabbak a problémák, annál kisebb eséllyel tudunk kimutatni antitesteket vagy megfelelő immunválaszt. Ennek az az oka, hogy részben kifárad az immunrendszer, részben pedig az, hogy a kórokozó és az ellenanyag úgynevezett immunkomplexet hoz létre, ami magába zárja ezeket az ellenanyagokat, amelyeket emiatt nem lehet a vérben kimutatni.”

Az ELISA-teszt az indirekt vizsgálatok közé tartozik, akárcsak a Western blot, vagy immunoblot, ami már egy speciálisabb vizsgálat: nagyobb az érzékenysége, de itt is van „vakfolt”. Alapvetően ez az a két rutinteszt, amelyek elérhetők a mindennapokban.

Van azonban egy új típusú vizsgálat is, a limfocita transzformációs teszt, amely a fentebbi szerológiai vizsgálatoknál korábban végezhető el. Ezt a limfocita vizsgálatot először Németországban kezdték alkalmazni. Egyes szakirodalmi adatok szerint már nagyon kis kórokozószám esetén is korai kimutatást tesz lehetővé, ugyanakkor még nem képezi részét az általános diagnosztikának.

A direkt vizsgálat esetében a kórokozót keresik, idetartozik dr. Bózsik Béla Pál kutatóorvos sötétlátóteres vizsgálata. A mikroszkóppal történő vérvizsgálat során direktben lehet a kórokozókat megtalálni: egy speciális tápoldat segíti a kórokozók életben maradását – ami nagyon fontos a kimutatásuk, tanulmányozásuk szempontjából –, valamint a módszer tartalmaz egy sűrítési eljárást is. Vagyis a vizsgált mintában a kórokozók számát is növelni lehet, ezáltal a kimutathatóságuk is jelentősen javul. Kolbenheyer Erik akkor találkozott először ezzel a módszerrel, amikor az ő vérmintáját vizsgálta Bózsik Béla Pál. Különös érzés volt látni a mozgó spirochétákat a mikroszkóp nagyításában – mesélte –, de egyben valamelyest megnyugtató, hiszen végre bizonyosságot nyert a gyanúja, hogy Lyme borreliosisa van.

A sötétlátóteres vizsgálat alapvetően nem újdonság, hiszen a világháború után a szifilisz kimutatásához rendszeresen használták. A labordiagnosztika fejlődésével azonban ez a módszer háttérbe szorult.

Amíg nem sikerül megtalálni, és ezzel igazolni a Lyme borreliosist a pácienseknél, előfordulhat, hogy pszichoszomatikus betegnek tartják őket, holott nem azok. A megfelelő tünetleírás, például a Horowitz-kérdőív (Horowitz questionnaire) sokat segít a tünetleírások miatt az orvosoknak.

Forrás: weborvos.hu